Óvatos duhajként március 5-től vezet be komoly enyhítéseket Ausztria. Egy kéthetes átmenet után teljesen megszűnik a korlátozás, igazolás, teszt, és egyéb hercehurca nélkül lehet tenni-venni az országban. Maszk csak bizonyos helyeken lesz kötelező. Bár jön az osztrák nyitás, beutazáshoz azonban továbbra is kell igazolás és Bécsben marad az eggyel komlyabb szigor.
Február 19-től a korábbi 2G-szabályozást felváltja a 3G – vagyis már nem csak az oltottak és igazoltan átesettek vehetnek igénybe szolgáltatásokat, hanem azok is, akik csak negatív teszttel rendelkeznek. Emellett kinyitnak az éjszakai szórakozóhelyek is. Ezzel együtt a határátlépés szabályai február 21-én változnak meg, 3G szerint lehet belépni, vagyis oltva, igazoltan átesetten vagy teszttel. A teszt lehet gyorsteszt is, de otthon gyártott nem.
Március 5-től viszont csak a határátlésére vonatkozó korlátozás marad, vagyis akár egy teszttel is be lehet lépni, az országban pedig már nem kell igazolni semmit. Se szálláson, se étteremben, se sífelvonók előtt. Ezzel együtt maszk legyen mindenkinél, mert zsúfolt, zárt közösségi terekben továbbra is kötelező lesz. Ilyenek a boltok, bankok, posták és ilyen a közösségi közlekedés. És természetesen a kórházak, idősotthonok is ide tartoznak – ezeknél marad a 3G-szabályozás is, de ez a turistákat nemigen érinti.
Nagyon fontos, hogy Bécsben marad a szigor. Ez azt jelenti, hogy február 19-től kinyitnak az éjszakai szórakozóhelyek, de a belépésnél marad a szigor. Márciustól pedig 3G-re enyhül. Vagyis aki oltatlan – ez Ausztriában alapból három oltást jelent és a Janssenből itt két dózis kell – az Bécsben csak teszttel mehet be továbbra is étterembe, szállásra, akárhova. Ezt mindenképpen számításba kell venni. A városon kívül azonban pár hét múlva szabad lesz a jövés-menés végre.
A szezon végén tehát még be lehet húzni egy sítúrát, a síközpontok, hütték biztosan alig várják, hogy újra megteljenek élettel a hegyoldalak. Az osztrák nyitás a síelőknek és a szolgáltatóknak egyaránt megváltás az elmúlt két év után.