Érdekes, néhol már-már szép, de alapvetően élhetetlen – ez Grönland első benyomásra. Átfogó kép alkotásához persze sokkal hosszabb időt kellene itt eltölteni, például egy teljes telet, be kéne járni a fjordokat, le kéne lőni legalább egy fókát vagy egyéb vadállatot. Nekünk ehelyett néhány óra mászkálás jutott három városban.
Grönlandra alapvetően két módon lehet eljutni: fel lehet szállni a repülőre Izlandon, aztán a helyszínen már mindenki azt csinál, amit akar; illetve egy hajóút során meg lehet nézni egy-egy várost, ahol a hajó elidőzik. Az előbbi lényegében megfizethetetlen, utóbbi kis (nagy) szerencsével emberi áron kihozható. A hajózásról részletesen később beszámolunk, itt most legyen elég annyi, hogy egy Izland-Grönland-Izland kört tett a hajó, a nagy szigeten három kiszálló volt: Nanortalik, Paamiut és Nuuk.
Egy teljes napot töltöttünk a tengeren kikötés nélkül, mire Izlandot elhagyva elértük Grönland partjait – visszafelé kettőt. A tervezettnél lassabban haladtunk, mert közben jéghegyeket kellett kerülgetni. Ez állandó kockázat a térségben, a folyamatosan leszakadó jéghegyek lassan dél felé vándorolnak. Aztán ezeket a jéghegyeket vagy látjuk vagy nem. A jég mellett ugyanis amire még mindenképp lehet számítani errefelé, az a köd. Előfordult, hogy a vízig alig lehetett ellátni a fedélzetről.
Nanortalik
Az első megálló Grönland déli csücskénél található Nanortalik volt. A nagy hajó nem tudott bemenni a kikötőbe, ezért mentőcsónakkal kellett megtenni a néhány perces utat. Általában négy, egyenként 800-100 fős kishajó hordta ki és vissza az utasokat azokon az állomásokon, ahol a hajó a kikötőtől távolabb tette le a horgonyt.
Színes, deszkaborítású házakat mintha csak szétszórták volna a sziklák között. Amire lehetett építkezni, arra a sziklára tettek egy házat, amit el lehetett hordani, azt elhordták, amivel meg nem lehetett mit kezdeni, azt kikerülték, nagyjából ennyi a várostervezés. Néhány utca, néhány sehová sem vezető út – előbb-utóbb vagy a tenger vagy a jégsapka véget vet az ösvénynek. Virágok mindenütt. Itt a nyár az, ami itthon a tavasz: nem kell sapka, nem kell begombolni a kabátot, de ha feltámad a szél, azonnal beleborzongunk.
A faluban vagy egy turistairoda, egy kávézónak nevezett bódé, egy szálloda, egy bolt és egy skanzenjellegű múzeum. Fák nincsenek. Egy csenevész darabot láttunk egy ház falának simulva, de erdő vagy bármiféle növényzet, ami egy-másfél méternél magasabb, nem él meg sem itt, sem másutt a szigeten. Be lehet fizetni fjordtúrára, de autót bérelni nem lehet, nincs kitől – persze nagyon nincs is hová menni, a városból csak hajóval vagy helikopterrel lehet kijutni, ahogyan Grönland minden városából, falulából is.
Paamiut
Hasonló képet mutatott második állomásunk, Paamiut, ám itt sokkal inkább a konténerjellegű házak jellemzőek. Vannak klasszikus, nyeregetetős faburkolatú épületek is, mint Nanortalikban, de a lapostetős böhöm házak uralják leginkább a képet. Brutális rovarinvázió fogadott bennünket, a rutinosak moszkítóhálót húztak a fejükre, mások csősálat, kapucnit. Ha meg nem volt más, akkor legyezgették magukat. Mókás látványt nyújtottak az emberek, mert úgy tűnt, mintha az egész utca integetne.
A házak és a sziklák mellett egy focipálya, egy temető és a kettő között egy helikopterleszálló uralja a tájat. A település szélére sétálva meg egy hatalmas szeméttelep. Egy félreeső öbölben egészen a tengerig nyúlik a szemétszőnyeg, talán nem kis mértékben ez okozhatta a rovarinváziót is. Itt is volt kávézó, ám a nanortalikivel ellentétben jóval nagyobb épületben. Elsőre azt gondoltuk, valami külvárosi késdobáló, mert az ajtó és a földszinti ablakok is farostlemezekkel voltak borítva, az egész nem volt túl bizalomgerjesztő, de sajnos eleredt az eső, célszerű volt behúzódni. Odabent kiderült, hogy ez egy szálláshely, az emeleti vendéglátóipari egység pedig egész nagy, a kávé mellett gyorskaja és süti is van. Természetesen lehet kártyával fizetni.
Nuuk
Nuuk a sziget fővárosa, 17 ezren lakják. Az óváros nagyjából hasonlatos a korábbi településekhez, kis, színes faházak, kis színes templom, a néhai gyarmatosítók és hittérítők szobrai, emlékhelyei. Ez azonban Nuuknak csak kicsiny része, valójában a város egy folyamatosan épülőfélben lévő ipari parkra hasonlít. Mintha direkt rondára akarták volna építeni: a szürke sziklák ki vannak marva, az így kialakított vízszintes területen pedig szürke, sötétkék vagy sötétzöld színű kockaházak állnak. Folyamatos építkezés, folyamatos szürkeség, konténerekre emlékezetető épületek és blokkok. A modern belváros sem nyújtja azt a sétálóutcás, skandináv békességet, amit bármelyik északi városban megtalálhatunk. A komorságot és lehangoltságot egy-egy szobor töri csak meg: fókák, bírkózó gyerekek. Boltban, kávézóban, étteremben és kocsmában itt már egyáltalán nincs hiány.
Ebben a városban is be lehet fizetni fjordtúrákra, de ha ez nem jön össze – mert belelt az összes vagy akármiért –, akkor kishajós kirándulást is tehetünk. A hajó a környékbeli kis, lakatlan szigetek között szlalomozik, majd járja körbe Nuuk partvidékét. Ha kijutunk a városból, akár a fjordokat, akár a szigeteket választottuk is, sokkal szebb és változatosabb látványban lesz részünk.
Csak ízelítőt kaptunk Grönlandból, a kép ezek alapján ellentmondásos. Várost nézni nem ide kell jönni, az szinte biztos. Hogy kinek nyomasztó és kinek érdekesen egzotikus Nuuk vagy Nanortalik, az egyénfüggő, nekem inkább nyomasztó volt – főleg annak fényében, hogy mit műveltek a dán gyarmatosítók a 18-19. században, sőt voltaképp egészen az elmúlt évtizedekig. Emellett az, amit a városokon kívül látni lehet, páratlan és csodálatos. A fjordok, a hegyek, a gleccserek és a jégsapka gyönyörű és monumentális. Csak sajnos a számla is, amit ezekért a túrákért ki kell fizetni, ha tényleg mindent meg akarunk nézni. Ezek alapján azt kell mérlegelni, mennyit szánnánk egy teljes grönlandi körre: egy vagyont vagy még annál is többet.
