Lassan sorozatunk végére érünk azzal, hogy már Görögországba is csak friss negatív teszt birtokában indulhatunk el. (A képen Szantorini) Már a nem szomszédos európai országok nagyobb része korlátozta a belépést a magyarok számára, inkább azt érdemes nézni már, hova mehetünk még egyáltalán.
De még pár szó a görögökről. Egyértelmű volt a szigorítás sok országban, a görög viszont nem tartoztak ide. Nincs egyértelmű kritériumrendszerük, sokszor késve reagálnak, aztán sokáig a listán hagynak megtisztult országokat is. Csehország például szinte mindenhova hamarabb került fel, mint mi, de a görögöknél megúszták. Minket viszont feltettek a friss korlátozólistára, fel sem engednek a repülőgépekre, ha nincs friss negatív teszt a zsebünkben.
Tegyük hozzá, a felengedési problémát a Wizz gyorsan eltolta magától, október első két hetére törölte az összes athéni és szaloniki járatát. A Ryanair szokás szerint lomhább, még benn van az athéni és a korfui járat is a menetrendben.
Friss karanténbejelentés jött még Dániából is, 10 napra kell elszigetelődniük a Magyarországról érkezőknek is. Ezzel Észak-Európában és a Baltikumban egyedül Svédország enged még be. De csak azért, mert az ő ellentmondásos különutas járványkezelésük része az is, hogy nincs semmilyen beutazási korlátozásuk.
S hogy hova mehetünk még karanténkötelezettség, vagy teszt nélkül? Biztosan csak oda, ahol a svédekhez hasonlóan az összes uniós polgárt beengedik. Franciaország és Spanyolország ilyen, de ezek pont a legdurvább mélyponton vannak járványilag. Portugáliába sincs korlátozás, csak a szigetekre. Svájc tuti belistáz minket hamar, Máltától is ez várható, a nagy kérdés Olaszország, az teljesen kétesélyes.