Csak három nap volt, de örökre emlékezetes marad: sokáig ez lesz az utolsó utazásunk. Amikor elterveztük, hogy elmegyünk Norvégia zord, kietlen és embert próbáló vidékére, a koronavírus csak egzotikus hírcsokor sem volt. Amikor elindultunk, már Európába is betört. Amikor pedig hazajöttünk, örültünk, hogy nem maradtunk még egy napot a jeges pusztában, mert akkor elszalasztottuk volna az utolsó járatot.
Nagyon sokat gondolkodtunk, hogy egyáltalán elinduljunk-e. Végül azért döntöttünk az utazás mellett, mert annyira gyéren lakta vidékre mentünk, hogy szinte emberrel sem találkoztunk. Az egyetlen hely, ahol számíthattunk tömegre, a reptér volt. Oslóba repültünk, onnan pedig azonnal tovább is utaztunk a Bergenbe menő vonattal. A célállomásunk nagyjából félúton van a két város között: Finse. A falu 1222 méter magasan fekszik, ez Norvégia legmagasabban fekvő vasúti megállója – nem véletlen, hogy az egyik szállást így is nevezték el. Olyan ez, mint Izlandon a sarkkör: ha már ott van, akkor nevezzünk el róla mindent, de legalább írjuk rá mindenre.
Március közepén már Norvégiában sincs tél, ennek megfelelően Oslóban öt fok volt, amikor felszálltunk a vonatra. Hó csak kis fagyzugokban maradt meg, kíváncsiak is voltunk rá, mikor érkezünk majd meg a télbe. Mert odafönn még nyoma sincs a tavasznak. Sokáig rejtegette magát a tél, aztán egyszer csak két domb között a távolban megpillantottuk a havas hegyeket. Akkor már nem vagyunk messze – valójában még iszonyú messze voltunk, az utat négy óra alatt teszi meg az egyébként cseppet sem lassú vonat.
A fákat fokozatosan egyre vastagabb hótakaró vette körül, majd lassan elkezdtek eltűnni a fák és maradt a hó végeláthatatlanul. A táj egyre zordabb, a falvak egyre kisebbek, a házak pedig egyre kevésbé felismerhetők lettek a hóban. A legtöbb ház valószínűleg hétvégi ház, nyaraló, amelyet csak jó időben használnak. Erre utalt, hogy a legtöbb épület alig látszott ki a hó alól – bár lehet, hogy hetente kiássák a kérót vagy nagyon komolyan veszik a home office-t.
Finse csak vonattal közelíthető meg, út olyannyira nincs itt télen, hogy még gyalog se nagyon lehet elmenni messzire. Síléccel, motoros szánnal vagy hótalppal lehet csak közlekedni. A falu elég erős kifejezés arra a néhány házra, amely a vasútállomás környékén található. Arról nem is szólva, hogy egy valamire való faluban van kocsma és templom, ami itt nincs – vagy csak betemette a hó, mint Münchhausen bárónál.
Nyáron csodásan zöld a vidék, tavakkal, túrautakkal, télen azonban az egész olyan, mintha egy más bolygón lennénk. Vagy legalábbis másik kontinensen. Nem véletlen, hogy ott trenírozta magát Amudsen és Scott is a déli sarki expedícióikra készülve. Az itt működő Scott Múzeum ugyanakkor csak nyáron látogatható. Ami télen lapos és kietlen, az nyáron tó. Ez nem teljesen egyértelmű akkor, ha minden fehér alapon fehér, és csak a környező hegyek adnak valami támpontot a tájékozódásban. Arról nem beszélve, hogy a téli útvonalakat jelző táblákat ha kell, a tó közepére szúrják le.
Az időjárás itt egyik percről a másikra tud ideálisból halálosba fordulni. Érkezésünkkor szakadt a hó, úgyhogy csak egy kis kört tudtunk tenni – ez úgy ötven métert jelentett az úton, itt út az, amit munkagépekkel letakarítanak. Sokat elárul a körülményekről, hogy a munkagép traktorkerekén is hólánc van.
Megpróbáltunk kicsit tovább sétálni egy száz méterre lévő épületegyütteshez, de kétszer is sikerült majdnem eltévedni, azaz rossz felé menni. Nagyjából ötven centire sem láttuk magunk előtt az utat – a folyamatos havazás miatt nem tudtuk nyitva tartani a szemünket, így viszont semmit sem láttunk magunk előtt csak fehér foltokat. Azonnal elveszítettük a tájékozódó képességünket – pedig van olyanunk. Másnap sokkal szebb idő volt, de húsz perc jövés-menés után annyira elkezdett fújni a szél, hogy fájt az arcunk. A szálloda kellemes melegéből néztük, ahogy a ma Scott kapitányai és Amudsenei szaladnak a léceikkel és húzzák maguk után a szánjaikat tele rakománnyal.
Télen csak síelni lehet itt, nyáron túrázni, bringázni, futni. Tavasszal és ősszel semmit. Zárva is van minden. Csak sár van és víz. A szálloda botrányosan drága – 200 euró egyetlen éjszaka két főre, ezért egy duplaágyat adnak tíz négyzeméteren és egy zuhanyzós mellékhelyiséget. De legalább van ablak – a legolcsóbb szobákban az sincs.
