A törölt járatok árának visszafizetése a járvány kezdete óta kritikus pont a légitársaságoknál. A tavalyi nagy leállásban lényegében nem adták vissza a pénzeket, vagy csak hosszú hónapok alatt. Mindenképp az átfoglalás felé terelték az utasokat, hogy magunknál tartsák a pénzt.
Ősztől javult a helyzet, a Wizz e tekintetben jó példának számít, pontban azonnal megkapjuk a visszatérítést, de készpénzben is egy hét alatt megérkezik általában.
A Ryanair viszont továbbra is mindent megtesz, hogy ne fizessen. Eleve külön űrlap kitöltésével lehet csak pénzbeli visszatérítést kérni, de ha ezt kitöltjük, akkor is azt válaszolja, hogy vócsert ad, ha nem tetszik, kérjük megint a pénzt.
De amikor ezt próbáljuk, közli, hogy nem náluk vettük a jegyet, hanem valami el nem ismert kamuközvetítőnél, ezért ezer adatot el kell nekik küldeni. Fel kell tölteni igazolványmásolatot és hasonlókat is, hogy bizonyítsuk, mi vagyunk mi. Mivel soha nem foglaltunk másnál, csak direktben náluk, ez elég várlázító eljárás. Lehet, hogy technikai hiba áll a háttérben, de már a harmadik foglalásunkkal jártunk így.
Ezért írtuk egy reklamációt, amire két hét alatt még nem válaszoltak. Itt tartunk, se válasz, se pénz. Ha valamelyik megérkezik, folytatjuk a cikket.