Bejelentették az utazási szabályok változását Angliában, hozzájuk képest nálunk iszonyat lazaság van. De a mi utazási terveinket is befolyásolhatják a brit előírások.
Május 17-től már nem tilos a turista célú kiutazás Angliából. Ezt eddig is tudtuk és azt is, hogy újra bevezetik a színkódos rendszert. Mivel csak és kizárólag a zöld országokból lehet vállalható módon hazatérni, az volt a kérdés, hogy hány országot tesznek be a zöldbe. Ma kiderült, hogy Európából csak néhányat, köztük több kisebbet: Portugália, Izland, Gibraltár, Feröer-szigetek. Plusz még Izrael az, ami zöld és elérhető olcsón, fapadon. Ezekből hazaérve is kell előzetesen egy negatív PCR-teszt, de legalább utána nem kell karanténba menni.
Minden más országba továbbra se javasolják az utazást, aki meg megy, 3 teszttel és karanténnal számolhat. Tehát lényegében sehova máshova nem fognak nagy számban menni a britek, mint a fenti zöld országokba. A légitársaságok kibuktak egyből, az easyJet vezére azt kéri, hogy ne tolják már túl feleslegesen a szigort. Több légitársaság bejelentette, hogy a zöld országokba sűrítik a járataikat. Azt nem tették hozzá, hogy a többiben meg nyilván vadul törölnek. Legközelebb három hét múlva lehet változás a szabályokban.
Mit jelent ez magyar szemmel? Legalább június közepéig nem lesznek brit turisták több olyan országban, ahova amúgy tömegesen járnak. Görögország, Spanyolország, Ciprus ilyen leginkább. Ez nagyobb szálláskínálatot, alacsonyabb árakat jelent. Ahova viszont mehetnek, ott valószínűleg ellentétes lesz a folyamat, aggódunk is, hogy felmennek a szállások árai Izlandon és Portugáliában.
És persze londoni városlátogatást se tervezzen még senki, fogalmunk nem lehet, hogy mikor lehet majd beutazni akár csak egy teszttel, de leginkább a nélkül. Az oltottság Angliában továbbra se jó semmire se.