Két érdekes változást jelentett be a Wizz Air, jó hír, hogy új útvonalat indítanak Debrecenből.
Sok mindent próbáltak, majd zártak már be a második számú magyar reptérről Milánótól Párizsig, most Rómával próbálkoznak. Reméljük, ez már bírja hosszabb távon is. A menetrend mondjuk nem túl jó, a heti kettőt szerdán és pénteken teljesítik majd. De legalább tuti olcsó lesz. A járat december 10-én indul.
A másik változás, hogy a Malmö-Koppenhága és a Skavsta-Arlanda költözés után november közepétől Edinburgh-ból Glasgow-ba viszi át a Wizz több kelet-európai bázisáról indított járatait is, így a budapestit is. Ilyen már volt korábban is, Skóciában először Glasgow-t használta, aztán egy ideig lett Edinburgh is, később lett Glasgow off, maradt Eginburgh. Most meg Edinburghból ki, vissza Glasgow-ba.
Turista szemmel ez nem jó hír, Edinburgh egy fantasztikus város, Glasgow-ban pedig, hm, kevesebb a látnivaló, nem annyira vonzó. Másrészt viszont a kínálat bővül, a Ryanair marad Edinburgh-ban, így tehát újabb város érhető el. A skót felföldre indulni pedig Glasgow-ból is jó, sőt, Fort William felé a vonathoz még jobb is.