Ez azért már tényleg kezd vérciki lenni: ma újra törölte a Wizz Air a párizsi járatát. Mivel sokan továbbra sincsenek tisztában azzal, hogy ilyenkor mi a szolgáltatás, nyilván hamarosan kezdődik a szokásos sírás valamelyik sajtótermékben arról, hogy ott hagyták, gyerekesek is vannak, nem adtak információt, nincs Wizz-alkalmazott a reptéren, satöbbi.
A Wizz Air törlési mutatója amúgy elég jó, bőven egy százalék alatti, épp ezért kirívó, hogy mit bénáznak ezzel a párizsi járattal. (A Eurowings ma például hármat törölt Budapesten a négyből.)
Most már kronológiát írhatunk. A vesszőfutás május 15-én kezdődött, akkor időjárási ok miatt nem tudott leszállni a Budapest-Párizs járat Orly repterén. Brüsszelbe ment kitérőre, onnan üresen haza, Párizs-Budapest utasoknak törlés, otthagyva. Két héttel később, május 29-én azt hitték, hogy le tudnak szállni, de Orly mégis bezárt, mire odaértek volna, a város fő repterére, CDG-re mentek kitérőre, Budapest felé tartó utasok számára az eredmény ugyanaz.
Pont egy hete, múlt csütörtökön már el se indult a gép Párizsba, törlés mindkét irányba. Aki át tudott foglalni a másnapi járatra, pénteken újra megszívta, akkor is törölték a járatot. A mai tehát az ötödik törlés, most se indult el a gép kifelé se, mindkét irányba törölték.
A probléma nyilván az, hogy az Orly reptér bezár 11-kor és ha nem ér oda időben a nap folyamán megcsúszó gép, akkor már nincs értelme elindulnia. De érthetetlen, hogy miért képtelen a Wizz úgy átszervezni a gépfordulókat, hogy egy nem csúszó gép forogjon be Párizsba és a késők menjenek olyan repterekre, ahol nincs korlátozás a nyitva tartásra. Az is sokatmondó, hogy nincs tartalék arra, hogy legalább másnap reggel leközlekedtessék a járatot.
Jópár éve hasonló problémával szembesültek Rómában és Brüsszel-alsón, akkor ezt úgy oldották meg, hogy estéről korábbra hozták a járatokat. Ezt Párizsnál vajon miért nem bírják meglépni, ha már így is úgy is folyamatosan módosítják a menetrendeket? (Erre kaptunk egy olvasótól észrevételt, e szerint továbbra is tele van a reptér, nincsenek is szabad résidők, a Wizznek csak az van, amit 19-ben szerzett, egy reggeli és egy esti, előttit a varsói, utóbbit a pesti járatra használja. Tehát nem tudja eltolni napon belül. Köszönjük a kiegészítést, annyi plusz még hozzá, hogy vasárnap délutánra tudták tenni a járatot, azt nem is törölték még egyszer se, érdemes ezzel tervezni.)
Arról, hogy mit tehet az utas ilyen törléskor, még az első párizsi törlés kapcsán itt írtunk, illetve összefoglaló és tippek a légiforgalmi káosz kapcsán ebben a cikkben.