Járványhullámok jönnek és mennek, az omikron kevésbé veszélyes, de a Ryanair nem tágít a vécésnénis rendszertől.
Van akinek ez fel se tűnik, előző erről szóló cikkünk kommentjeiben le ie lettünk hülyézve, hogy ilyen nincs is. Pedig sokat utaztunk velük az elmúlt hetekben és ma is ez a rendszer, tehát egész úton ég az övek becsatolására kötelező jelzés és gyakran nem egyértelmű, hogy felállhatunk, vagy se.
A logika ebben a Ryanair szerint az, hogy ha megnehezítik a vécére járást, akkor kevesebb ember tömörül a budi előtt sorba állva a gép két végén. Ez pedig csökkenti a vírus átadásának esélyét.
A gyakorlatban ez két okból igen zavaró. Legutóbbi utunkon is vécésnénit játszott az egyik sztyuvi és ahogy valaki kijött, bezárta kívülről a budit, majd ha valaki kérte, kinyitotta neki. De ez ritka, általában normál esetben a bekapcsolt jelzés mellett is ki lehet menni, nem kell külön szólni. A második problémás helyzet, ha nem tudjuk, épp turbulencia van, vagy nincs. Mert így a jelzésből nem derül ki, csak a bemondásból.
Amikor kellemes szundikálásból felébredve teljesen nyugodt repülés közben pár perc után felálltam, majd messziről leüvöltötték a fejemet, hogy üljek le, az nem volt kellemes. Csak kérdés, honnan a francból kellett volna tudnom, hogy ki lehet-e menni, vagy se, ha a jelzés világít, bemondás meg percek óta semmi.
Szóval ez a rendszer elég nagy baromság, talán nem véletlen, hogy senki másnál nem láttuk alkalmazni. Jó lenne, ha mihamarabb elengednék.