Ahogyan az előző bejegyzésben már pedzegettük, nálunk megtört a jég, útra keltünk. Első utunk néhány görög sziget irányába vezetett, azon belül is a Kis-Kükládok vidékére. Júnuis végéig csak néhány országból lehet simán beutazni – a tesztelést leszámítva nincs korlátozás – így meg akartuk ragadni az alkalmat. Az előszezon eleve nem egy zsezsegős időszak, szóval pont nekünk való.
Terv vs valóság
Remek terveinket részben keresztül húzta a menetrendritkítás. Most kivételesen nem a repülő, hanem a hajó. Szantorinire repültünk volna Athénból, ahonnan hajóval mentünk volna a kis szigeteinkre, Amorgoszra, Keroszra, Irakliára és Donouszára. Sajnos a nekünk legjobb járatot kivette a menetrendből a hajótársaság – talán érdeklődés hiányában. Ez azt jelentette, hogy alapjaiban át kellett alakítani az utazást.
Ha tartjuk magunkat a tervhez, és Szantorinire repülünk, napokra ottragadunk, mert nem megy a kis szigetekre hajó – persze Szantorini is gyönyörű, de most nem miatta jöttünk. Így hagytuk a lecsóba menni a repjegyet, helyette megfordítottunk az irányt, Szantorinit hagyjuk a végére. Az első szigetünk Parosz volt, de itt csak megaludtunk – éjjel háromkor ért oda a hajó, reggel nyolckor pedig már mentünk is tovább Amorgoszra.
Sikátor és kabóca
Ez egy viszonylag nagyobb sziget, 50 kilométer hosszú, nyelvszerű képződmény. Meglepően hegyes-völgyes a többihez képest, a legmagasabb pontja 823 méter, néhol olyan, mint Madeira, csak persze nem annyira zöld. A szigeten két-három napot is el lehet tölteni úgy, hogy mindig valami újat nézünk meg, nekünk egy napunk volt minderre. Mivel még nagyon ritkán járnak a hajók, ezért holnap tovább kell mennünk, nem maradhatunk. De mindenképpen észben tartjuk, hogy ide érdemes hosszabb időre is visszajönni.
A főváros, Hora (kábé ezer görög szigetnek így hívják a fővárosát, olyan ez, mint Spanyolországban a Santa Cruz, minden régióban van), a sziget magasabban fekvő részén található, dimbes-dombos kisváros tele sikátorokkal és természetesen hófehérre meszelt lépcsőkkel, házakkal. A szűk utcákra nyíló éttermek egymás hegyén-hátán pakolják ki az asztalaikat, csak cikkcakkban lehet haladni. Kivéve most, mert most a székek javarésze be van tolva. Még alig van turista.
Maradj naprakész, értesülj elsőként.
Túra és monostor
Tettünk egy túrát a sziget csücskében, Lagada faluból induló túraúton. A görög turistutakról azt kell tudni, hogy általában jól ki vannak jelölve (vagy nem annyira), viszont az út minősége kiszámíthatatlan. Ez azt jelenti, hogy betonozott ösvénytől a két kőhányás között egy vödör csacsiszarig minden előfordul. Vagyis hiába csak öt-hat kilométer, vért lehet izzadni, mire bejárjuk. És közben megsüketülünk a kabócáktól. A görög túrák összességében embert próbálóak, ne annyi időt szánjunk rá, mint egy körre a Vértesben, viszont a látványért biztosan megéri.
Ha már a látványt keressük, Amorgosz monostorát nem szabad kihagyni. Teljesen elhagyatott szakaszon függőleges sziklafalakhoz tapadva épült fel. A vöröses színű, csipkés kőzetből szinte kiugrik a hófehér épület. Csak gyalog lehet felmenni, és csak hosszú nadrágban, hosszú szoknyában. Örök tanács Görögországhoz: mindig legyen nálunk egy slafrok és egy kendő, hogy bokától fejtetőig be tudjunk öltözni. A monostorokat csak így lehet látogatni.
Kényelem vs tragédia
Eredetileg tömegközlekedni akartunk, de a szigeten nem jár a busz, így maradt az autó. A koronahelyzetre való tekintettel – alig van turista – az idén még nem indították be a menetrend szerinti járatokat, de júliustól ez is helyre áll. Hogy a többi mikor áll helyre, nagy kérdés. Bárhová mentünk, alig volt turista – ez persze nem meglepő egyelőre. Egyrészt nagyon kellemes, hogy sehol sem kell sorbaállni, az étteremben azonnal jön a pincér, másrészt szomorú látvány a sok reménytelenül és üresen várakozó szék és asztal.
Miközben kényelmes, hogy szinte csak mi vagyunk egy-egy szálláson, nem feledkezhetünk meg arról, hogy egzisztenciák mennek törkre emiatt. Holnap megyünk tovább a többi, kisebb szigetre, nyilván ott is ez lesz a helyzet. Az idén még két “görög sziget”-körünk lesz. Addigra talán visszatér valamennyire az élet.
