Kétféle turista van: az egyik mindenáron fel akar fedezni valamit, ami nem evidens, a másik semmi pénzért nem kockáztat, csak bejáratott helyre megy. Aztán a pionírok által felfedezett csodálatos helyek szép lassan ismertté és népszerűvé válnak, a felfedező típusúak eltünedeznek és átveszi az uralmat a tömegturizmus. Egyenkocsmák, egyenéttermek, bazi nagy parkolók, buszok. És a meghitt szépség, ami miatt annak idején elragadó volt a hely, csak a retusált képeken marad meg.
Ilyen hely lett Kréta legszebbnek kikiáltott strandja, Elafonissi is. Kíváncsiak voltunk, mi maradt belőle, rászántunk fél napot, hogy megnézzük. A sziget délnyugati csücskében lévő, sekély vizű, homokos strand igazi Kék lagúna lehetett (mérgező bogyók nélkül). Elafonissi kicsike szigetére simán ki lehet sétálni, kis homokpadokra ki lehet hasalni, de andalogni is páratlan élmény, miközben nézzük a türkizkék vizet, helyenként furcsán rózsaszín homokot. Vagyis páratlan élmény lehetett.
Ám sajnálatos módon kiépült a jól járható aszfaltút a hegyek között, így Elafonissi könnyedén elérhető lett. Ma nagyjából úgy áll a dolog, hogy a szerpentinen csak lassan lehet haladni, állandóak a dugók. Nem annyira botrányosan illúzióromboló, mint amikor a francia riviérán araszolunk Saint Tropez felé, de azért kicsit nyomasztó, hogy ez a sok ember ugyanúgy strandolni megy, mint mi. A dugó amiatt van, hogy az út helyenként egy-másfél sávosra szűkül, így a buszok alig férnek el, az autók is csak cipzár módszerrel.
Leérve vagy beférünk a lenti parkolóba, vagy nem. Ha nem, bő egy kilométer séta vár ránk a partig. Nem elviselhetetlen ez, sőt, a part megérdemelné talán, hogy ennyi kényelmetlenséget elviseljen a turista. Lefelé menet egyre nagyobb a por, a leanderek, babérbokrok fulladoznak, leveleik majdnem fehérek. A part közelében a fák és bokrok között autók szélvédői csillognak, a buszok hatalmas parkolóban teszik le a turnusokat.
A parton szemernyi árnyék sincs. Napernyők sűrű erdeje biztosítja az enyhülést, egy ernyő két ággyal 15 euró, plusz amit a bárban fogyasztunk. A víz térdig-derékig ér, kisgyerekek pancsikolnak a legsekélyebb részen, lányok szelfiznek, párok ölelkeznek. Csurig van a part, a homokpadokon is úgy hevernek a fürdőruhás turisták, mint valami fókakolónia tagjai. A kis sziget is tele van emberrel, vannak, akik nagy strandtáskával és napernyővel indul neki, de hiú ábránd, hogy odaát majd nem lesz tömeg. Egy pisi ötven cent.
A strand alapvetően alkalmatlan értelmes időtöltésre, hacsak nem az ovis gyereket akarjuk teljes biztonságban lefárasztani. Úszni sekély – bár a lagúnán kívül itt is ugyanolyan a tenger -, búvárkodni felesleges, semmilyen állat nem érzi itt jól magát, romantikázni pedig annyira lehet, mint a hetes buszon. Valaha gyönyörű hely volt ez, és érthető, ha a könnyű szórakozást kereső nyaralók ellátogatnak ide, de a meghittség és az intimitás már ismeretlen fogalmak Elafonissi strandján.
